HTML

Magyar birodalom

Szeretjük az országot-nem akarjuk eladni, szeretjük egymást-nem dudálunk egymásra, szeretjük az irodalmat-ideológiáktól mentesen, szeretjük a történelmet-megismerve a múlt törekvéseit, és néhányan még tanulunk is belőle!

Friss topikok

Címkék

Archívum

Budapesti Közkézenfekvő Vállalat-Magyarország

2012.01.12. 23:55 Egy kiskávé

A Blaha Lujza téren negyven-negyvenöt zellenőr szállt fel a villamosra. Jegyeket-bérleteket!-kiáltozták, és közben megmotoztak néhány jó kiállású hajléktalant a kikoldult aprópénz után kutatva üszkös zsebükben. Néhány bérletes óvatosan mosolygott, majd az ablak felé fordult és értelmesen figyelte a kihalt körút szürke neonfényét, mintegy a farsangosan lángoló tejúton azt a kék bolygót keresve, amely csak felülről színes, lentről szürke, de mégis a miénk, amelyet-ha kedvünk úgy van- akár el is pusztíthatunk, és innen lentről nézve, inkább csak az ég kék, nem a zöld fű.
    A Rákóczi térnél leszállt néhány bérletes, akik úgy gondolták elég mára az élményből, és még mondjuk úgy, hozzájuk csapódott egy-két jeggyel utazó, akik arra hivatkoztak; pont itt akartak leszállni. A leszállás után két ember szállt fel a szerelvényre. Az első ajtón T, a leghátsón pedig M.
    A villamos továbbindult a Baross utca megálló felé, de sem ott, sem a Ferenc körútnál nem állt meg, mert közben a negyven-negyvenöt zellenőr összetűzésbe keveredett három-három és félezer jegy és bérlet nélkül utazó-amúgy magyar- állampolgárral, akik alanyi jogon akartak utazni a klimatizált, közhasznú, közpénzbeszerzési közkincsen.
    Végül a zellenőrök győztek és a Mester utca megállónál ledobáltak a szerelvényről két-két és félezer bezsákolt hullát, a többi ellenállót pedig a Borárus térnél a Duna felé vezették. A Dunának épp akkor nem volt semmi kedve, éppen kiapadt, mert megunta, hogy mindenféle szart beledobálnak,(pld: dinnyehéj, hulla, csatornázási hiányosság, stb.) ezért sztrájkolni kezdett. A zellenőrök meg ott álltak profán-bután, hogy most itt mit kell tenni, de szerencsére volt köztük egy talpraesett, jó képességű, aki tudta kezelni az érintőképernyős telefont és felhívta saját magát. És sakkor ő azt mondta magának, hogy ELÉG! Hangosan, határozottan és kicsit ittasan hangsúlyozva fejtette ki, hogy neki ennél sokkal könnyebb álmot ígértek, ezért ő most személy szerint felkel, mert nem akar tovább aludni! Meg különben is, hogy van az, hogy ők itt hullákat zsákolnak potom pénzért, mások meg elmulatják egy jövő generáció pénzét? És akkor újra azt kiáltotta -ELÉG! És ekkor a Gellért-hegy,- aki nem szerette soha, hogy így hívják, mert volt identitása és képben volt, hogy ő egy természeti képződmény- a Duna medrébe dőlt. Megremegett a föld és megremegett minden ember, hiszen eddig olyat még senki sem látott, hogy egy zellenőr szavára folyómederbe hulljon a hegy!
    És ekkor megindult valami a világban. Paradigmaváltás van!-mondta mindenki- és elkezdték paradigmára váltani a forintot, svájci frankot, az ejurót, sőt még az idejológiákat is!
    És az idejológiákért egyre kevesebb paradigmát adtak, már-már semmit sem ért. Egy svájci frank is kevesebbet ért, mint negyed paradigma, az ideológia meg esett a svájci frankhoz képest mintegy két-háromezer százaléknyival. A tőzsde parlagon hevert!
    A zemberek elkezdtek boldogabbak lenni, mert nem csupán paradigmájuk lett az előbbiek által, hanem lett egy közös pénznem, amit perspektívának hívtak, amelyet úgy kezeltek, mint a zejurót, csak sokkal inkább értékén tudták őrizni.
    T. és M. még megvárták, míg elül a vihar, addig a villamoson tartózkodtak és szemezgettek egymással. Nem tudták mi folyik odakint a Dunánál, és hogy mennyi dollár az ejuró, csak élvezték egymás valóvilág nélküli társaságát. Néhány év múlva megállt a villamos a Mester utcánál, ahol még mindig a hullazsákokba fektetett tetemek feküdtek. A zellenőrök utasították az utasokat, hogy segítsék újra éleszteni ezt a két-két és félezer posztumuszt. Estére tiszta volt a Mester utca és környéke.
    T. és M. néhány év után újra leszálltak a villamosról, bementek egy újságoshoz, Magyar Nemzettet, Népszabadosságot, Élet és Birodalmat és Demoszkrata újságokat vásároltak, majd felmentek T. lakására, ahol a múltat a jelent és a békés jövendőt belefojtották némi házi pálinkákkal burkolt meztelen paplanba!   
   

     

Néhány év múlva T. elhatározta, hogy változtatnia kell. Ki kell mozdulnia a megszokott hétköznapokból; úgymond más vágányra kell terelnie a családja életét. Meg aztán meg is unta a segélytől, családi pótléktól, nyerőgépektől gyakran zsíros kenyeres életét. Bátrat gondolt és elkezdett állást keresni. Na, igen, állással meg akkoriban nem lehetett Dunát rekeszteni, mivel még a Gellért-hegyet sem tudták kiemelni a mederből. Meg aztán, ha ki is emelték volna, a Duna akkor sem folyt volna tova, hiszen megunta a magyar tartalmat és már rég Románia felé kerülte az országot a vize. Mivel állami vállalatokon kívül már nem nagyon léteztek cégek ahol el lehetett volna helyezkedni, T. elment villamosvezetőnek a körútra. A négyeshatos mindig is a kedvence volt a körúton, mint otthon a hatvankilences.

            Mikor M. elé állt, hogy őt bizony felvették a villamosra, és innentől vége a vöröshagyma szagú reggeleknek, foltozott zokniknak, és ezentúl nem kell művészetnek hívni az éhezést, M. megdöbbent! Kutatta T. mély, magyar szemeiben az őrület szikráját, és meg is lelte, hiszen T. szeme csillogott a büszkeségtől, elhivatottságtól, és az imént elfogyasztott két fröccsön kívül a pénz áhított szaga is megrészegítette. Ne csináld ezt kérlek, ebbe már annyi család tönkrement! - mondta féltő, elszorult ésszel. Mi lesz így velünk? Elmész dolgozni, nem látunk majd egész héten, nélküled a gyerek is boldogtalan lesz, és tudod, hogy milyen sok az adó, meg a túlórát sem fizetik, mert kell a pénz a végkielégítésekre. Hát nem elég neked az a néhány kis segély, amiből, ha egy kicsit odafigyelünk, akár még boldogak is lehetünk a következő ötven évünkre?

-Hát, nem elég! – mondta T. a maga békávés elhivatottságával, és megivott egy újabb fröccsöt a családi pótlékból majd mélyen M. szemébe nézett – Én dacolni akarok a konvenciókkal, szembe menni a világgal! Végre dolgozni, hogy ott lehessen a nevem a Parlament előtti táblán, a hős közteherviselők között, azok közt, akik eltartják ezt az országot, annak minden közszolgájával együtt! – mondta, és egy húzásra letüdőzte a gyedből vásárolt cigarettáját. M. megrémült. Tudta, hogy az ura megőrült és nincs az a pszihoterepautó, aki ezen segíteni tudna. Sírva fakadt és magára zárta a házimunkát.

            T. az első munkanapját önkívületben töltötte. Egyenként üdvözölte a le és felszálló bliccelőket, jeggyel, vagy bérlettel utazókat, nyuggereket, tárca nélküli hajléktalanokat. Figyelmesen, elnyújtva fékezett és nem csukta rá senkire az ajtót a felszállás közbeni dulakodás közben. Minden megállóban külön felhívta a figyelmet hangosbemondva, hogy mindenki vigyázzon értékeire és a ruhája tisztaságára, ha adott esetben leülne a higiéniailag alultörődött székekre. A jegyekért folytatott utcai harcokban alulmaradt és félholtan a síneken fekvő szerencsétleneket is kikerülte, a legjobb tudása szerint.

            Otthon, ha M. kérdezte, mi volt ma a vonalon, T. ódákban zengte, hogy talán ő a legkellemesebb villamosvezető egész Budapesten. Hosszasan taglalva, hogy miért is gondolja így, miközben ezeken az estéken sokkal több fogyott a gyedből fröccsre és cigarettára, hiszen a munkának ára van a mai világban.

Aztán elszaladt az első hónap, és T. megkapta első nevetséges fizetését. Nem volt sokkal több, mint másfél havi segély, de annál büszkébb! Nem mert egyből hazamenni ekkora összeggel, talán még M. rosszul lesz ijedtében - gondolta, ezért hazafelé bement a kocsmába, ahol már egy hónapja nem látták. T.-t körülfogták és faggatták mi van vele, hogy megy az új élet, hallották, sínen van! T. meg mesélt és büszkén meghívta néhány fröccsre barátait, akik ettől még lelkesebbek lettek.

 

           

           


 

Szólj hozzá!

Címkék: politika bkv szerelem forradalom villamos négyeshatos lövés hullák dunába

süti beállítások módosítása